Fudō Myōō (不動明王)

Nevének jelentése „a Mozdulatlan”. Ő a bölcsesség öt királyainak egyike. Kezdetben szolgája és hírvivője volt az első Buddhának, aki esküt tett, hogy minden lényt megment. Később szolgálóból és tanítványból erőteljes istenséggé változott. Védelmezője a buddhista tanoknak, az akadályok és a gonosz legyőzője, támogatója a hitükben rendíthetetlen embereknek a megvilágosodás felé. “Fudō Myōō (不動明王)” bővebben

Kamae – Hogyan? Hova? Mikor?

Amikor valaki el kezd ismerkedni a Bujinkan Budo Taijutsuval, többek között megtanul egy sor kamaet, azaz pozitúrát vagy, ahogy általában fordítani szokták: állást. Megtanulja a helyes tartást, a végtagok helyzetét, a lábfej, a térdek, a csípő, a vállak, a karok irányát, stb. Ez nagyon fontos fázis, hiszen itt rögzülnek ezek az információk, itt tanulja meg a testünk, hogyan kellene viselkednie egy-egy technika közben. De vajon a technika közben is alkalmazzuk a korábban megtanult elveket?

Sokszor látom az edzéseken, hogy a kamae-kat csak kiinduló pozícióként alkalmazzák, mint egyfajta startkő egy úszóversenyen. Az technika elején nagy gonddal felvett pozíció elveszíti a jelentőségét abban a pillanatban, ahogy elindul a támadás, s ez számos esetben igaz az ukéra és a torira is.

A kamae nem csak egy kiinduló állapot, a harc közben folyamatosan kamaéből kamaéba kell mozognunk. A mozgás minden egyes pillanatának egy kamaénak kell lennie. Amikor gyakorolsz, törekedj arra, hogy ez megvalósuljon. A kitérés, a blokk, a visszatámadás is egy-egy kamae. Kamae-ból kamae-ba mozogsz akkor is, ha megtöröd a támadó kamae-ját. Mindez persze csak akkor működik, ha észrevesszük, hogy a kamae nem egy statikus dolog, alkalmazkodik a támadóhoz (pl. magasabb, alacsonyabb), a környezethez (pl. talajviszonyok), az időjáráshoz (pl esős) vagy akár a napszakhoz is. A kamae dinamikusan változik, reagálva a támadásra és a környezet változásaira. A kamae-k által vagyunk képesek hatékonyan kihasználni testünk fegyvereit.

Mit jelent az, hogy kamae-ban vagyunk?

A kamae szó jelentése: pozitúra, attitűd. Kamae-ban lenni annyit tesz, hogy meg van az egyensúlyunk, kontrollunk van a támadónk és a környezetünk felett és nem mutatunk nyitott felületet (hacsak nem ez a célunk: kyojitsu). Ez az ún. Tai Kamae, a fizikai, vagy ha úgy tetszik, látható pozíciónk. Ha megnézzük a szó jelentését, a pozitúra a testünk állapotára utal, míg az attitűd a belső beállítottságunkat, a szívünk állapotát fejezi ki, ezt hívjuk Kokoro Kamae-nak (kokoro: tiszta szív; kokoro kamae: a tiszta szív attitűdje, beállítottsága).

A helyesen alkalmazott kamae természetes érzés és lehetőséget nyújt a megfigyelésre.

Amikor valaki azt tapasztalja, hogy egy adott technika nem működik, hajlamos olyan kijelentéseket tenni, mint pl. „ez ezen a támadón nem működik”, vagy ami még rosszabb „ez a technika nem működik”. Higgyük el, a probléma nem a technikával van! Ilyenkor a legjobb, amit az illető tehet, hogy nagyon lassan, lépésről lépésre gyakorolja az adott technikát. Rossz hozzáállás, hogy a technikát minél gyorsabban be kell fejezni és a támadót mindenképpen le kell vinni a földre, vagy meg kell ütni. A cél nem ez!

A cél az, hogy a testünket tanítsuk, a mozgásunkat, a stabilitásunkat fejlesszük. A testünk nem abból tanul, hogy ugyanazt a hibát többször megismételtetjük vele. Ahhoz, hogy felfedezzük a hibákat, a gyenge részeket a mozgásunkban, a technikánkban, le kell lassítanunk és megfigyelőként kell ott lennünk. Ha így gyakorolsz, észre fogod venni, hogy hol van az a pont, ahol megtöröd, feladod a saját kamae-dat, ahol megnyitod magad. Ha nincs szerencséd, vagy későn veszed észre, ezt az uke fogja jelezni neked? 

A harc közben az sem mindegy, hogy milyen távolságban, milyen irányban helyezkedsz el és mikor mozdulsz. A gyakorlás során ezekre a dolgokra is kellő figyelmet kell szánni. Ha nem megfelelő az irány, vagy a távolság, vagy nem időben mozdulsz, könnyen mutathatsz gyenge pontokat az ellenfelednek, amit ő ki is fog használni.

A gyakorlás során tehát igyekezzünk a helyes kamae-kat, a megfelelő sorendben, időben, irányban, távolságban használni. Fontos, hogy ez meg legyen, a kezek csak ezután következnek. Oktatóként ne felejtsük el ezt hangsúlyozni a kevés tapasztalattal rendelkező gyakorlók számára.

Nagare

Emlékezzünk, hogy a kamae nem egy statikus ÁLLás, vagyis nem állunk meg benne, ne álljunk bele minden egyes állásba. Ha megállsz minden pozícióban, az olyan mintha fényképen néznél vissza egy mozgás sorozatot, de hiányzik, hogy mi történt két képkocka között. A kamae-k folyamatosan követik egymást, átfolynak egymásba, valójában nincs is éles határ két kamae között, hiszen egyik kamae-ból a másikba is kamae-k sorozatán át jutunk el. Ezt a folyamatosságot hívják Nagare-nak. A gyakorlás során tehát el kell jutni addig, hogy legyen folyása, nagare-ja a technikának.

Helyezzünk különleges hangsúlyt a helyes időzítés gyakorlására is, és a technika végrehajtásának egyes fázisaiban ellenőrizzük a kamae-nkat: meg van-e az egyensúlyunk, nyitott vagyok-e valahol, ellenőrzésem alatt van-e a támadó és a környezet, azaz megfelelő-e a kontroll, majd tegyük meg ugyanezt a támadóval is, azaz figyeljük meg az egyensúlyát, vegyük észre a gyenge pontjait.

Ha tehát előfordul, hogy megragadsz egy technikában – s ahelyett, hogy erőszakot alkalmazol, hogy az ellenfeled minél hamarabb a földre kerüljön, – megállsz egy pillanatra, és sorra veszed a fentebb említett dolgokat, idővel egyre gyorsabban fel fogod ismerni, hol kell változtatnod. Fontos, hogy ne keverjük össze az erő és az erőszak fogalmát. Az erő a testünkből természetes módon, a kamae-nk által jön létre, az elméd nyugodt marad. Ezt az erőt számos esetben nem is érzékeled, csak az ellenfeled. Az erőszak valaminek az erőltetése, plusz energiát igényel, elméd nincs nyugodt állapotban, negatív hatással van rád.

A megfigyelés művészete

Amikor edzésen vagy egy szemináriumon veszel részt, jó megfigyelővé kell válnod. Ezt a képességedet is fejleszteni kell. Az oktató általában többször is megmutatja ugyanazt a technikát, ennek egyik nyilvánvaló oka az, hogy ő is gyakorol. Használd ki ezt a lehetőséget, s első alkalommal nézd meg a teljes technikát, majd a következő lehetőségnél nézd meg, hogyan mozog, milyen kamae-kat használ, milyen irányban, milyen távolságban helyezkedik el a támadótól. Bontsd ezt is részekre és figyeld meg a lábfejeket, a térdeket, s hogy milyen mélyen mozog.

A következő a felsőtest megfigyelése, de itt se csak a kezeket figyeld. Légy figyelemmel a könyökére, a vállak mozgására, a felsőtest irányára, valamint itt is figyeld meg a távolságokat, irányokat. Igen, a távolságot is, hiszen távolság alatt nem csak a felek lábainak, vagy felső testének a távolságát értjük. Minden mindentől valamilyen távolságban helyezkedik el, s ugyanúgy minden valamilyen irányban, valamilyen szögben van valamitől. Az adott technikától függően más és más lehet a lényeges. Ha van további lehetőséged megfigyelni az adott technikát, akkor nézd meg újra egyben az egészet, s figyeld meg, hogyan mozog együtt a kéz és a láb, melyik kézmozdulathoz melyik lábmozdulat tartozik, vagyis hogy mi mivel mozog együtt. A leírt módszer kezdetben mindenképpen hasznos lehet, később pedig kialakul technikád a megfigyelésre is.

Az uke is gyakorol

Amikor gyakorolsz, ne felejtsd el, hogy ukeként is gyakorolsz. Fontos, hogy ekkor is odafigyelj a helyes kamae-ra, a támadás közben legyen meg az egyensúlyod, támadj úgy, hogy a lehető legkevésbé nyisd meg magad, ne mutass nyitott felületet. A tori feladata, hogy megtörje a kamae-dat, nem a tied, ne csináld meg helyette a technikát. Legyünk figyelemmel azonban a torira és ne essünk át a ló túlsó oldalára, vagyis a támadásunk ne menjen át ellenállásba. Hagyjuk gyakorolni a torit, de vegyük észre közben ha megnyitja magát és adott esetben ezt jelezzük is neki. Az uke szó jelentése: az, aki fogadja a technikát.

Akár tori vagy tehát, akár uke, gyakorolj teljes odafigyeléssel. Fedezd fel a gyengeségeidet és dolgozz rajtuk. Talán az egyik legnehezebb dolog, hogy a saját hibáinkat felfedezzük, de ha sokat gyakorlod, kialakul ez a képességed is. Támadj helyesen, különben becsapod a torit, és fogadd el, ha nem sikerül valami, kezd újra, de ne változtass a technikán, mert azzal csak becsapod önmagad.

Jó gyakorlást kívánok!

Kocsis Csaba
Bujinkan Főnix Dojo
Debrecen, 2012. március 13.