Naginata (薙刀)

Nagi (薙): lekaszálni
Katana (刀): kard

A naginata vagy – ahogy sok helyen hivatkoznak rá – a japán alabárd, egyike a hagyományosan Japánban készített pengéknek (nihonto). Egy 120-240cm hosszú, fa vagy fém nyéllel rendelkező fegyver, végén egy nehéz fém sapkával (isizuki), és egy 30-60cm-es hajlított pengével. Gyakran cubával (keresztvas) is ellátták a penge és a nyél között. Amikor nem volt használatban, a pengét hüvely (szaja) borította.

A Naginata használható ütésre, szúrására vagy ellenfélbe akasztásra. Továbbá a fegyver viszonylag kiegyensúlyozott tömegközéppontja lehetővé tette, hogy a harcos kihasználja az eszköz teljes súlyát és erejét, ezáltal a forgatásból indított támadások az ívelt pengének hosszú vágási felületet biztosítottak.

Eredetileg a szamurájok osztálya használta a feudális Japánban, valamint az asigaruk (足軽 – gyalogosok). Számos szituációs előnyük volt a karddal szemben hosszuk miatt, így döntő jelentőségűvé váltak lovascsatákban. A szóhiek (僧兵 – harcos szerzetesek) körében is népszerű fegyverré vált, mivel korlátozott volt a hozzáférésük a lovakhoz, ezért gyakran kerültek olyan helyzetbe, ahol lovas megszállókkal kellett szembe nézniük. E fegyver eredeti célja az ellenséges lovak lábának levágása volt, majd a leszerelt lovas megtámadása. Ez vezetett a sune-ate (臑当 – lábszárpáncél) kialakulásához. Továbbá rendkívül hasznos volt a tengeri csatákban egy másik hajó elfoglalásánál. Az 1543-ban a tanegasima (種子島 – kovás puska) képében megjelent tűzfegyverek, a naginata harctéren való alkalmazásának nagymértékű csökkenéséhez vezettek. Az Edo-korszak (1603-1868) alatt az eszköz díszfegyverként szolgált a szamurájok számára, vagy pedig lányaikat tanították vele önvédelemre. Egy jó állapotban lévő naginata egy szamuráj osztályból származó lány hozományának gyakran volt része. Annak használatában való jártasság pedig meglehetősen vonzó menyasszonyt teremtett a lehetséges kérőknek. Ebből kifolyólag a naginata státuszszimbólummá vált a nemesi nők számára és azt a sztereotípiát eredményezte, hogy a naginata női fegyver. Bár nem harcoltak úgy mint a hétköznapi katonák, a szamuráj osztály nőitől elvárták, hogy meg tudják védeni az otthonukat, míg férjük a háborúban harcolt. Innen ered a híres onna-bugeisha (女武芸者 – női harcos) kifejezés. A naginatát tartották az egyik leginkább alkalmas női fegyvernek, mivel távol tudták vele tartani maguktól az ellenfelüket így csökkentve a testsúlyból, magasságból és felsőtesti erőből származó különbségeket. A harcos férfiak és szerzetesek által használt naginatát ō-naginatának nevezték. A nők által használt fajtát ko-naginatának hívták. Mivel a naginata pólusával nehezebb és sokkal lassabb, mint a japán kard, a ko-naginata pengéje kisebb volt, hogy ellensúlyozza a nő kisebb magasságát és felsőtestének erejét.

Bár a naginata pontos eredete nem ismert, számos elmélet kering kialakulásáról:
Sokan állítják, hogy a Nara-korszak harcos szerzetesei találták fel a fegyvert, ámbár létezésükre fizikai bizonyíték csak a Kamakura-korszak közepétől származik és a korábbi írás emlékek meglehetősen homályosak. Egy 1040-ből származó naplóbejegyzés “hosszú kardra” (長刀) utal, amely ugyan a naginata általános középkori kifejezése volt, de utalhatott hagyományos kardra is. Egy másik 1124-es leírásban a fegyver előrántását a nuku (抜く), nem pedig a hazusu (外す) igével írták, ami inkább kardra, mintsem naginatára vonatkozott egyébként. Végül pedig egy 1110-es kézirat uchimono-ként (打物) hivatkozik a fegyverre, alternatív névként. A legkorábbi egyértelmű utalások 1146-ból származnak, a késő Heian-korszakból, melyek közül egy szerint a fegyver egy friss találmány volt.
Az egyik legelterjedtebb feltételezés szerint a naginata i.e. 3. század elején egy a vágáshoz, aprításhoz használt egyszerű mezőgazdasági eszközből fejlődött ki. A gazdák éles köveket erősítettek a hosszú fatengelyek végére. Később a köveket fémdarabokra cserélték, így amikor a gazdálkodókat terményeik és földjük miatt megtámadták, meg tudták magukat védeni. Hatékony fegyvernek bizonyult később pedig tovább finomították.Eszerint az első prototípus pengék nagy valószínűséggel bronzból készültek, később pedig acélból. Ez az elmélet jól meghatározza a naginata fejlődését azután, hogy a fém Japánba került az ázsiai kontinensekről (Kr. E. 200 után).

Egy másik elmélet szerint a naginata közvetlenül fegyverként fejlődött. Egyes tudósok szerint az első naginaták olyan rögtönzött fegyverek voltak, amelyeket gyalogos katonák készítettek, akiknek hoko yari-juk eltört, és kétségbeesetten kardpengét kötöttek a fej nélküli bot végéhez.
A kínai nézet alpaján, a kínai alabárdot (Guan dao) a korai migráció során, valamikor Kr. E. 200 körül vitték Japánba, melyet később a japánok tovább fejlesztettek.
Megint mások pedig úgy vélekednek azonban, hogy valójában kardokból fejlesztették ki őket.
Bárhogy is, az új találmány sokkal alkalmasabb volt több ellenség kezelésére és lovasok elleni küzdelemre.

 

Írta: Farkas Bence